Betegségek és CBD, fájdalomcsillapítás, antidepresszáns, tumorellenes, immunerősítő

A CBD a kannabidiol (cannabidiol) rövidítése, ami a kannabisz növény egyik hatóanyaga. Ez egy természetben előforduló neves kannabinoid molekula, vagy fitokannabinoid, amely legnagyobb mennyiségben a kannabisz, azaz kender növényben, de kisebb mennyiségben olyan más növényekben is megtalálható, mint a len vagy az azálea. A THC-hoz hasonlóan a CBD is a növény virágzatában termelődik, a levelekben, a szárban és a magokban csak elenyésző mennyiségben van.

A tudomány jelenleg több, mint 100 kannabinoid létezését tartja számon, a CBD a THC mellett a második leginkább ismert és kutatott. A CBD a THC-val ellentétben nem rendelkezik pszichotróp hatással, tehát nem okoz bódulatot, ugynevezett “betépést”. Ez a tulajdonsága előnyösnek mutatkozik olyan betegek esetében, akik szeretnék elkerülni, vagy szeretnék csökkenteni a kannabisz tudatmódosító hatásait, mint például a gyermekek, vagy az idősek.

A CBD sok izgalmat okozott az elmúlt években – és jó okkal.

A jelentős terápiás előnyökkel rendelkező CBD-dús kannabisz fajtákat és olajokat gyakran úgy tartják számon, mint “a betépés nélküli orvosi kannabiszt.”

Az emberek számos betegség vagy tünet kezelésére használják:

Epilepsziás rohamok

Fájdalom

Gyulladás

Hányás hányinger

Szorongás

Depresszió

Bár ez csak törede annak, amit a CBD képes lehet kezelni, de még mindig sok félreértés övezi, amiket figyelembe kell venni amikor erről a vegyületről beszélünk.

“A CBD-ről beszélni trükkös, mert annyira sok nüansza van,” mondja Martin Lee a Project CBD igazgatója. “És az egyik probléma az, hogy sok félreértés van körülötte, sőt egyes CBD olaj értékestők egyenesen hazugságokat terjesztenek.”

“Tényleg segít az embereknek; az eredmények néha valóban egészen elképesztőek – még akkor is, ha nem 100 százalékban az, mint amit valaki remél.”

“De még mindig sok a félreértés és megpróbálunk tanulni azoktól az orvosoktól, akik igazi élvonalbeli munkát végeznek kannabisszal, valamint a családoktól, a betegektől. Tanulunk abból, amit saját magunk felfedezünk és megosztjuk az információkat arról, hogy hogyan kell a CBD-t valóban terápiásan használni.”

Íme néhány érdekes információ, ami segíthet jobban megérteni ezt az elhíresült vegyületet.


1. A CBD nem pszichotróp, de…


Ellentétben a THC-val, a CBD nem okoz bódulatot, azaz “betépést”. Bár emiatt a CBD rossz választás a rekreációs felhasználók számára, jelentős előnyt jelent a gyógyászatban, mivel egyes egészségügyi szakemberek azokat a kezeléseket részesítik előnyben, amelyek minimális mellékhatással rendelkeznek.

Az ok, amiért a CBD nem pszichotróp az, hogy nem ugyanazokon a pályákon fejti ki hatásait, mint a THC és csak nagyon kis mértékben kötődik a CB1 receptorokhoz. A CB1 receptorok nagy koncentrációban találhatók meg az agyban és ezek a pályák felelősek a THC pszichotróp hatásaiért.

Egy 2011-ben megjelent vizsgálat, amit a Jelenlegi Gyógyszerbiztonság (Current Drug Safety) tett közzé, arra a következtetésre jutott, hogy a CBD “nem zavarja meg a pszichomotoros és a pszichológiai funkciókat.” A szerzők hozzáteszik, hogy számos tanulmány szerint a CBD “jól tolerálható és biztonságos” még nagy adagokban is.

Azonban a Zelda Therapeutics gyógyászati kannabiszkészítményeket fejlesztő cég vezetője Mara Gordon azt mondja, hogy a CBD legalább néhány ember számára pszichoaktív hatást fejthet ki, míg Dr. Ethan Russo kijelenti:

“A kannabinol (CBN) a tetrahidrokannabinol (THC) nem-enzimatikus oxidatív bomlásterméke, ami az érlelt kannabiszban található, és a THC erősségének körülbelül 25%-át produkálja. A tetrahidrokanannabivarin (THCV) a CB1 alacsony dózisú neutrális antagonistája, de nagy dózisban agonista, és minden bizonnyal pszichoaktív, de ritkán található meg nagy mennyiségben a legelterjedtebb kannabisz fajtákban. Végül, jóllehet a kannabidiol (CBD) nem-intoxikáló, mindenképpen szorongásellenes, antipszichotikus, sőt antidepresszáns hatású, ezért helyesen, ezekkel a képességekkel pszichoaktívnak kell tekinteni.“


2. A CBD-nek széles körű gyógyászati hatásai vannak.

Annak ellenére, hogy más folyamaton keresztül hat, a CBD sok esetben ugyanazokkal a gyógyhatásokkal rendelkezik, mint a THC. Egy 2013-as vizsgálat szerint, amit a Klinikai Farmakológia Angol Folyóirata (British Journal of Clinical Pharmacology) tett közzé, tanulmányok azt találták, hogy a CBD a következő gyógyászati tulajdonságokkal rendelkezik:

A CBD gyógyhatásai                 Betegségek és tünetek 

Antiemetikus                         Csökkenti a hányingert és a hányást 

Antikonvulziv                         Elnyomja rohamaktivitást

Antipszichotikus                         Harcol a pszichotikus rendellenességek ellen 

Gyulladáscsökkentő                 Harcol a gyulladásos rendellenességek ellen 

Antioxidáns                                 Harcol a neurodegeneratív rendellenességek ellen 

Tumor-/rákellenes                 Harcol a tumorok és a rákos sejtek ellen 

Anxiolitikum/Antidepresszáns Harcol a a szorongás és a depresszió ellen 

Fájdalomcsillapító                  Harcol a fájdalom és a fájdalommal kapcsolatos rendellenességek ellen


A WHO megjegyzése a terápiás hatásokról

A WHO közzétett egy “áttekintést azokról a betegségről, amelyek esetében a CBD terápiás előnyökkel járhat”. Ez a Pisanti és társai (2017) által a Pharmacology & Therapeutics tudományos folyóiratban publikált kutatásából származik. A betegségek listája a következőket tartalmazza:

Alzheimer-kór

Parkinson-kór

Szklerózis multiplex

Huntington-kór

Ischaemiás-hypoxiás sérülés

Fájdalom

Pszichózis

Szorongás

Depresszió

Rák

Hányinger

Gyulladásos betegségek

Reumás ízületi gyulladás

Fertőzés

Gyulladásos bél- és Crohn-betegség

Kardiovaszkuláris betegségek és

Diabéteszes szövődmények


3. A CBD képes más vegyületekkel együttműködni.

A CBD egyik legérdekesebb hatása az a képesség, hogy kölcsönhatásba lép más kannabisz-vegyületekkel, például THC-val és a terpénekkel.

Egy 2011-es kutatásban Dr. Ethan Russo leírja a THC, a CBD és a terpének együttes hatását, amit “társas hatásnak” hív. Úgy gondolja, hogy a vegyületek együtt dolgoznak, hogy a felhasználó számára előnyösebb hatást fejtsenek ki, mint egyedül.

Dr. Russo szavaival, a CBD “szinergikus hozzájárulással” van a kannabisz szervezetben kifejtett hatásaihoz.


4. A CBD csökkenti a THC negatív hatásait.

Úgy tűnik, hogy a CBD természetes védelmet nyújt a kannabisz betépés ellen. Számos tanulmány szerint a CBD megakadályozza a THC bódító hatását, beleértve a memóriazavart és a paranoiát.

Azok az emberek, akik kannabiszt is és tiszta THC-t is használtak orvosi célokra, a természetes kannabiszt preferálják, amikor a mellékhatásokról van szó. Feltételezhető, hogy a CBD szerepet játszik ebben a preferenciában.

A CBD-ről és a THC-ról is kimutatták, hogy nem képesek halálos túladagolást okozni. Ahhoz azonban, hogy csökkentsék a lehetséges mellékhatásokat, az orvosi felhasználók jobban járnak, ha olyan kannabisz fajtákat használnak, amelyek magasabb CBD tartalmommal rendelkeznek.

5. A CBD nem nyugtató hatású.

Míg néhány korai tanulmány nyugtató hatást tulajdonított a CBD-domináns kannabiszkészítményeknek, a CBD önmagában nem nyugtató; valójában serkentő hatású. Kimutatták, hogy a CBD ellensúlyozza a THC nyugtató hatásait, késlelteti az alvási időt és csökkenti a THC-hez társult „másnaposságot”. Még a nagyon magas dózisú tiszta CBD, például 600 mg egyszeri adag, estén sem mutattak ki nyugtató hatást egészséges alanyokban. Miért van ez a kavarodás? Lehet, hogy azok a kannabiszfajták, amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak CBD-t, gyakran tartalmaznak jelentős mennyiségű mircénént is, amely egy potenciálisan nyugtató hatású terpén.

Időnként egyes betegek arról számolnak be, hogy a CBD megzavarja az alvásukat. A betegek gyakran jelentik, hogy a CBD éberséget okoz, de amikor lefekszenek és behunyják a szemüket, nem okoz nekik problémát az elalvás.

6. A kevés CBD nem mindig elegendő.

A nagyon alacsony (mikro) dózisú kannabisz használata alkalmas lehet az endokannabinoid rendszer erősítésére, a mellékhatások elkerülésére és a kannabisz toleranciájának megelőzésére. Azonban gyakran szükséges lehet nagy dózisú CBD alkalmazása, különösen akkor, ha nincs mellette jeletnős mennyiségű THC.

Egyes tünetek kezelésében a CBD kevésbe hatásos mint a THC. Míg egy beteg 3-5 mg THC-val eléri a kívánt hatást, CBD-ből ajár 30-200 mg is szükség lehet hasonló eredmény eléréséhez, ha egyáltalán elérhető. És bár a THC-vel vagy a CBD-vel kezelhető tünetek átfedésben vannak, a tünetek enyhítésének módja és a két szerre adott egyedi válaszok jelentősen eltérnek.

Azok a tanulmányok, amelyekben gyógyszerészeti minőségű CBD-t alkalmaztak szorongás, skizofrénia és epilepsziás rohamok kezelésére, több százaz milligrammot használnak adagonként. Ez a legtöbb fogyasztó számára egyszerűen megfizethetetlen. De vajon a CBD alacsonyabb dózisai enyhíthetnek a tüneteken? A válasz valószínűleg igen. Egyes betegek kis dózisú 2–20 mg CBD használata után éberebbnek, koncentráltnak és tiszta fejűnek érzi magát.


7. A CBD nem aktiválja a kannabinoid receptorokat.

Az endokannabinoid rendszere mindannyiunk életének nélkülözhetetlen része. Segít reagálni a betegségekre és a sérülésekre, helyreállítja az egyensúlyt a sejtek szintjén, minden szervünkben és szövetünkben működik, hogy egészségesek maradjunk. Ez a rendszer tehát szinte minden ember számára ismert betegség természetes célpontja a terápiás kezelések alkalmazásakor, beleértve a gyógynövényeket, a gyógyszereket és az életmódot. Az orvosi kannabisz nehezen hihető hatékonysága az idegrendszeri, gyulladásos, gyomor-bélrendszeri, pszichiátriai, fertőző és anyagcsere-állapotok kezelésében igazolható az endokannabinoid rendszer széles körű jelenlétével és hatásaival.

A CBD terápiás hatásai sok szempontból hasonlítanak közeli hozzátartozójához, a THC-hoz. Mindkettő enyhíti a fájdalmat, a görcsöket, a hányingert, a szorongást, a rohamokat, és mindkettő csökkenti a gyulladást. Tudjuk, hogy a THC úgy működik, mint a testünk endokannabinoidjai; bekapcsolja a kannabinoid receptorokat, és ez olyan sejttevékenységekhez vezet, amelyek helyreállítják a fiziológiai egyensúlyt.

Feltételezhetjük, hogy a CBD hasonló módon működik, de ez valójában egy tévhit. A CBD nem közvetlenül stimulálja a CB1 vagy CB2 receptorokat. Ehelyett, amikor a CBD érintkezésbe kerül ezekkel a receptorokkal, valójában lecsökkenti aktivitásukat, enyhe vagy közepes mértékű csökkenést okozva a THC és az endokannabinoid jelátvitel hatásaiban a CB1 receptoron.

Annak ellenére, hogy képes közvetlenül csökkenteni a kannabinoid jelátvitelt, a CBD képes közvetett módon növelni a kannabinoid jelátvitelt. Ez úgy történik, hogy gátolja az egyik endokannabinoid, az anandamid lebontását és szállítását. Az egyik klinikai vizsgálat azt mutatta, hogy a skizofrén betegeknek, akiket napi 800 mg CBD-vel kezeltek, szignifikánsan megnövekedett az anandamid szintjük a kezelés alatt. 

Ha valaki úgy érzi, hogy nehéz értelmezni a CBD e két ellentétes tulajdonságát, akkor üdvözöljük a kannabinoid tudomány világában, amely tele van ellentétekkel és paradoxonokkal. A CBD szedése, gátolja vagy stimulálja az endokannabinoid rendszert? A válasz valószínűleg mindkettő, és valószínűleg az egyedi igényektől és a használt CBD mennyiségétől függ.


8. Számos különböző CBD termék kapható.

A CBD arról híres, hogy biztonságos, nem-pszichotróp kezelést nyújt számos egészségügyi problémára. Ennek eredményeképpen számos különböző CBD termék került kifejlesztésre, ideértve az olajokat, a krémeket, a gyógyételeket és a párologtató folyadékokat.

A CBD olajok koncentrált növényi kivonatok, szájon át történő használatra. CBD-t tartalmazó gyógyételek, pl. sütik, csokoládék, rágók is kaphatók.

A CBD krémek a bőrön alkalmazhatók, és gyakran használják fájdalom kezelésére egy lokalizált területen. A CBD-t lehet párologtatni is, erre kifejlesztett olaj-vaporizátor (vape-pen) használatával.

Ezek a termékek kannabiszból vagy ipari kenderből származhatnak. A kenderből készült CBD termékeket gyakran “CBD kenderolaj”-ként említik.


9. Vannak, akik CBD-t adnak a háziállatoknak.

Amikor a szőrös barátainkről van szó, a CBD-t gyakran előnyben részesítjük a THC-val szemben, mert kevés mellékhatása van.

Vannak, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha tudatmódosításra alkalmas szert kell adniuk a háziállatuknak, de a CBD pszichotróp hatás nélkül kínál terápiás hatásokat.

Dr. Wendy Kramer állatorvos szerint: “Ha a növényben található kannabinoidoknak csak egy részét alkalmazzuk, az nagy előnyökkel jár. A THC az, ami betépést okoz.”

A háziállatok számára elérhető CBD termékek olyan konkrét egészségügyi problémák kezelését célozzák, mint a szorongás, az epilepszia, az ízületi fájdalom és a bőrproblémák.


10. A CBD befolyásolhatja az alvás-ébrenlét ciklust.

A CBD az úgynevezett “kétfázisú hatást” fejt ki az alvásra, vagyis az adagolás függvényében eltérő hatást fejt ki. Úgy tűnik, hogy a kis dózisú CBD fokozza az éberséget, míg a nagy adagok nyugtató hatásúak.

A 160 mg/nap feletti nagy dózisok mellett az alanyok több időt töltenek alvással. De ha napi 15 mg-nál kevesebb adagot szednek, az alanyok izgatottabbak és éberebbek.

Úgy tűnik, hogy a CBD ellensúlyozza a THC alvást elősegítő hatását, ami megmagyarázhatja, hogy a kannabisz egyes fajtái miért fokozzák az éberséget.


11. CBD ipari kenderből vagy kannabiszból?


Az ipari kender és a kannabisz olyanok, mint a nem egypetéjű ikrek. Bár vannak olyan ipari kenderből származó CBD termékek, amik segítenek egyes betegeknek, az ipari kender talán jobban megfelel a körülbelül 20.000 egyéb termék előállítására, a CBD termékek mellett.

Az egyik probléma az, hogy a tipikus kender genetika még mindig sokkal alacsonyabb szintű CBD-t tartalmaz, mint a népszerű CBD-domináns kannabisz fajták. Más szóval, a kenderből sokkal több növényi anyagra van szükség a koncentrált CBD kinyeréséhez.

Mivel a kender egy bio-akkumulátor, megköti (felveszi) a nehézfémeket, illetve az egyéb méreganyagokat (vegyszerek, gyomírtók, műtrágya stb.) amik a talajban vannak. Amikor több növényi anyagot használunk, akkor az megnöveli ezeknek az egyéb anyagoknak az esetleges bevitelét.

Ha biztosan tudjuk, hogy a növényt tiszta talajban termesztették, akkor biztonsággal alkalmazhatjuk, de a végső kérdés nem igazán az ipari kender kontra kannabisz. Vitatkozhatunk az előnyökről és a hátrányokról a kettő között, de az igazi kérdés az “egész növényi CBD” kontra “izolált CBD”.


12. A CBD önmagában nem olyan jó ötlet.

 

Az emberek hallják ezt a sok nagyszerű dolgot a CBD-ről és elfelejtik, hogy a THC még mindig része az egyenletnek. Még az alacsony, nem pszichotróp mennyiségű THC is szinergiában működik együtt CBD-vel és az összes többi kannabinoiddal, valamint terpénnel, amik a kannabiszban találhatók.

Az emberek sokszor azt hiszik, hogy a CBD mellett nincs szükség THC-ra, ami durva felismeréshez vezethet. Az epilepsziás gyerekek szülei megtapasztalják, hogy több mint egy lehetőség van, hogy egyetlen termék, ami csodaszernek ígérkezik, valójában csak egy kis része annak a spektrumnak, amire ezek a vegyületek képesek.

Egy nemrégiben készült tanulmány Izraelben azt mutatta, hogy a tiszta CBD-ből sokkal nagyobb adagra van szükség, hogy ugyanazt a hatékonyságot érjük el, mint az egész növényi CBD-vel, és a dózisnak pontosnak kell lennie. Ha a tiszta CBD mennyisége túl alacsony vagy túl magas volt, a hatékonyság teljesen megszűnt.


13. A CBD potenciálisan befolyásolhat más gyógyszereket.

 

Bizonyos esetekben egy CBD termék szedése kiválthatja vagy felerősítheti más, a CBD-vel egy időben szedett gyógyszerek káros mellékhatásait. Tehát a CBD szedése oda vezethet, hogy a beteg rosszabbul érzi magát, mint korábban.

Ez minden bizonnyal aggodalomra ad okot és egy nagyon összetett kérdés – eggyel több ok, hogy bővítsük a tudásunkat a kannabisz gyógyszerként való alkalmazásáról.


14. “A labortesztelt” CBD nem mindig olyan pontos, mint gondolnánk.

 

A minőségi labortesztelés elengedhetetlen ahhoz, hogy megtudjuk a CBD és THC pontos mennyiségét bármely termékben. Az is fontos, hogy a labor rendelkezzen elegendő hozzáértéssel ahhoz, hogy megmérje a penész, a gombák, a mikrobák, a növényvédő szerek és a rovarirtók szintjét.

Sajnos a “labortesztelt” nem automatikus jele minőségbiztosításnak a kannabisz iparban, mert sok labor még nem képes pontos mérésekre.

Amikor ez a kérdés felmerül a legális kannabisz iparban, képzeljük el a minőségbiztosítást a feketepiacon!

Hallani rémtörténeteket szülőktől, akik tudatlanul olyan olajat adtak epilepsziás gyermeküknek, ami igazából THC-t tartalmazott CBD helyett, vagy olyan olajat, ami tele volt veszélyes penésszel és gombákkal, és a beteget még betegebbé tették.


15. Konzultáció az orvossal


Egy hiteles, megbízható orvossal való tanácsadás a kannabiszról nem mindig olyan egyszerű, általában attól függ, hogy az illető orvos mennyire nyitott, tájékozott vagy elkötelezett.

Az igazság az, hogy a kannabisz gyógyszernek olyan sok árnyalata van, – ebben az esetben a CBD terápiának – hogy kiemelkedő fontosságú a kapcsolat ápolása egy olyan orvossal, aki hajlandó tanulni erről az új tudományról és a beteggel együtt felfedezni a különböző lehetőségeket, valamint segíteni a területén felmerülő kérdésekben.

Vannak olyan betegek, akiknek könnyű kísérletezni a kannabisszal, de másoknak nagyon valóságos és komoly, sokszor kifejezetten veszélyes egészségügyi problémával kell szembenézniük. Ilyenek a nyugdíjasok, a gyerekek, a rákos betegek, a PTSD-től, az életüket megbénító álmatlanságtól, a krónikus depressziótól, a krónikus fájdalomtól, az ízületi gyulladástól szenvedő betegek és még sokan mások. Azonban pont ezeknél az eseteknél lehet sorfordító a CBD használata.


16. A CBD nem mindenkinél működik.

 

A CBD kezelések sikeraránya messze nem tökéletes. De sok sikertelen CBD kísérlet oka számos különböző tényező lehet, akár a nem megfelelő minőségű termék, vagy egyszerűen csak a rossz termék használata egy adott esetben.

Az adagolás szintén befolyásolhatja a CBD kezelés hatásosságát. Az ideális adag megkeresése időigényes és gyakran frusztráló lehet. Ha nagyon szorgalmasak és türelmesek vagyunk, azzal csökkenthetjük ezt a folyamatot, a leghatékonyabb időbefektetés eléréséhez.

Fontos, hogy elvégezzünk minden lehetséges kutatást, hogy biztonságosan hozzáférjünk jó minőségű készítményekhez, valamint, hogy olyan orvosokat találjunk, akik támogatják a betegeket. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az összes rendelkezésre álló forrás ellenére, a CBD készítmények esetében is szükség lehet próbálgatásra – ugyanúgy, mint legtöbb más gyógyszer esetében.


Tények, adatok

Betegségek, melyekre hatással van a CBD

Alzheimer-kór


Parkinson-kór


Szklerózis multiplex


Huntington-kór


Ischaemiás-hypoxiás sérülés


Fájdalom


Pszichózis


Szorongás


Depresszió


Rák


Hányinger


Gyulladásos betegségek


Reumás ízületi gyulladás


Fertőzés


Gyulladásos bél- és Crohn-betegség


Kardiovaszkuláris betegségek és


Diabéteszes szövődmények